Ma: 2024.05.31. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
C-típusú műveletek: időskorúakat fosztottak ki
Privatkopo.hu 2021. 09. 08. 9:20:00

Három fiatal elkövető - egyikük fiatalkorúként - 2019-ben, hosszabb időn keresztül, szervezetten követett el vagyon elleni bűncselekményeket többnyire időskorú, koruk és betegségeik miatt védekezésre képtelen emberek sérelmére.



A vádirat szerint a három vádlott - egy, a bűncselekmények idején 16 éves fiú, egy 20 éves nő, és egy 23 éves férfi - 2019. február és 2019. november között, előzetes megállapodásuk alapján, rendszeresen követtek el vagyon elleni bűncselekményeket. Áldozataik többnyire időskorú, koruk és betegségeik miatt védekezésre képtelen emberek voltak.

Módszerük jellemzően az volt, hogy a sértetteket megszólították, figyelmüket elterelték, őket különféle módon megzavarták, illetve összezavarták, majd a helyzetet kihasználva, a pénzüket megszerezték. Többnyire pénzautomatáknál, a sértettek által megkezdett tranzakcióba belenyúlva tulajdonították el a sértettek pénzét, de volt olyan időskorú is, akinek pénzváltás ürügyén, a pénztárcájába benyúlva vették el a nyugdíját. Egy 77 éves férfit pedig úgy fosztottak ki, hogy a lakására bementek, a férfit rávették, hogy fogyasszon velük alkoholt, majd a figyelmét elterelve, ékszereket, mobiltelefont, és készpénzt tulajdonítottak el tőle.

Az ügynek tizenegy sértettje van. Az elkövetési érték összesen csaknem 2,5 millió forint.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a három elkövetővel szemben több rendbeli, bűnszövetségben elkövetett kifosztás, valamint lopás miatt emelt vádat, és velük szemben végrehajtandó szabadságvesztés - a fiatalkorú esetében fiatalkorúak börtönbüntetése - kiszabását indítványozza a vádiratban.

További friss információk
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
Szándékosan elgázolta volt párjának új barátját, majd felcsengetett a nőhöz
Négy férfit fogtak el két nap alatt a célkörözési nyomozók
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat