Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
BKV-ellenőrök vertek meg egy fiatal lányt - vagy fordítva?
tv2/hvg.hu 2010. 11. 13.

Ellenőrök vertek meg egy 26 éves lányt reggel a 30A jelzésű buszon. Legalábbis a nő ezt állítja - hangzott el a TV2 Tények című műsorában pénteken.



A fiatal nő elmondása szerint nem volt jegye, mert olyan megállóban szállt fel a buszra, ahol nem lehetett venni, de igazolni sem akarta magát. Mint mondta: leszálláskor a két női ellenőr közül az egyik hátba rúgta, majd földre szorították és úgy ütötték - számolt be róla a Tények.

A nő megmutatta az orvosi leleteit is. Azt mondja, a feljelentésen még gondolkodik.

A BKV viszont úgy tudja, hogy az egész éppen fordítva történt. A nő kezdte a verekedést és ő verte meg az egyik ellenőrt. Lábbal rugdosta és ütötte az ellenőrt, a másik közbeavatkozására hagyta abba ezt, aki konkrétan megfogta azt a kezét, amivel ütötte őt. Egy idős úriember szólt bele az egészbe, hogy hagyja abba az ellenőrök verését, mire ő felállt és elment. A BKV feljelentést tesz.

Az év elején egy fiatal férfit vert meg több ellenőr. Állítólag érvénytelen volt a jegye. A keze és a bordái is megsérültek. Két hónappal később a Népligetnél viszont egy utas verte meg az ellenőröket és a segítségükre siető biztonsági embereket. Az egyiknek a feje sérült és a begipszelték a kezét.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat