A rendőrség tegnap szükségét érezte külön közleményben is kihangsúlyozni, hogy a Privát Kopó „hazudik”. A bűnügyi portál ezért kezdeményezi, hogy a nyomozóhatóság hozza nyilvánosságra hivatalos honlapján (police.hu) a bicskei Tescóban történt késes eseménnyel kapcsolatban a rendőrség segélyhívójára érkezett telefonos bejelentés hangfelvételét!
Nézzük, mit írtak (egyebek mellett) az esettel kapcsolatban a rendőrség kommunikációs szakemberei a police.hu honlapon megjelentetett közleményükben: „Ezzel szemben a valóság az, hogy a külföldi férfi senkivel szemben nem lépett fel támadólag, zavart viselkedése miatt vele szemben a rendőrök biztonsági intézkedést alkalmaztak. Ezeket a tényeket a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság külön kérés nélkül közölte a privátkopo.hu szerkesztőségével 2015. június 25-én 12 óra 8 perckor. A médiatartalom-szolgáltató órákkal később frissítette a hírét, amelyben a rendőrség tájékoztatását torzítva, valótlanul, hangulatkeltő módon közölte."
A Privát Kopó az alábbi szöveget tette közzé a rendőrség álláspontjaként:
„A rendőrség szerint - késsel a kezében - békésen ácsorgott az eladótérben az afrikai menekült
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. június 24-én, délután egy bicskei áruházban egy külföldi férfi késsel a kezében tartózkodott az eladótérben. A helyszínre érkező járőrök azt tapasztalták, hogy a férfi zavartan viselkedik, így őt biztonsági intézkedés keretében a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahonnan a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A férfi nem lépett fel támadólag senkivel szemben” - állítja közleményében a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.”
És most nézzük - szó szerint - a rendőrség hivatalos közleményét, amelyet a Privát Kopónak küldött:
"Sajtószolgálata Fejér MRFK <[email protected]> jún. 25. (2 napja)
Tisztelt Szerkesztőség!
"Afrikai menekült akart késelni a bicskei Tescóban" címen megjelent írásukkal kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom:
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. június 24-én délután egy bicskei áruházban egy külföldi férfi késsel a kezében tartózkodott az eladótérben. A helyszínre érkező járőrök azt tapasztalták, hogy a férfi zavartan viselkedik, így őt biztonsági intézkedés keretében a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahonnan a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A férfi nem lépett fel támadólag senkivel szemben, az eset során személyi sérülés nem történt. A Bicskei Rendőrkapitányság garázdaság szabálysértése miatt indított eljárást az ügyben.
Tisztelettel:
FM RFK Kommunikációs Szolgálat
Kiss Z. Edward r. hadnagy
FM RFK szóvivő
22-541-632
BM-03-22/25-60
+3630 698-3962
Horváth Diána r. zászlós
FM RFK kommunikációs referens
06-22-541632
BM-03-22-2172
+3620 242-8220
Sipos Mónika r. törzsőrmester
FM RFK kommunikációs referens
06-22-541-632
BM: 03-25-60
+36/20-500-8010”
A rendőrség tehát azt állítja, hogy a Privát Kopó „a rendőrség tájékoztatását TORZÍTVA, VALÓTLANUL, HANGULATKELTŐ módon közölte.” A Privát Kopó által nyilvánosságra hozott rendőrségi közlemény, és a bűnügyi portálnak megküldött rendőrségi tájékoztatás között másfél mondat különbség van. Íme: „az eset során személyi sérülés nem történt. A Bicskei Rendőrkapitányság garázdaság szabálysértése miatt indított eljárást az ügyben.”
Tekintettel arra, hogy a Privát Kopó nem állította - még csak burkoltan sem célzott rá! -, hogy személyi sérülés történt volna, ezért az erre vonatkozó mondatrészt nem tartotta relevánsnak az eset szempontjából, ugyanis értelmetlen cáfolni azt, amivel összefüggésben korábban nem történt tényállítás. Feltételezzük, hogy a közleményt jegyző rendőrök sem hangsúlyozzák úton-útfélen, hogy nem trolibuszok, mivel ilyet - vélhetően - senki nem is állít személyükkel összefüggésben. A bűnügyi lap azt állította, hogy a külföldi férfi késsel „hadonászni kezdett, szúró mozdulatokat tett a vele szemben fellépni kívánó biztonsági emberek irányába”, azt nem, hogy bárkit megszúrt volna. Ami pedig a garázdaság szabálysértés eljárást illeti, ha valakit elvisznek a zsaruk, vélelmezhető, hogy eljárást kezdeményeznek ellene, tehát az ügy szempontjából ennek a mondatnak az égvilágon semmi jelentősége nem volt.
A Privát Kopó kezdeményezi, hogy a rendőrség hozza nyilvánosságra hivatalos honlapján (police.hu) a bicskei Tescóban történt késes eseménnyel kapcsolatban a rendőrség segélyhívójára érkezett telefonos bejelentés hangfelvételét (a bejelentő nevét, személyes adatait eltorzítva)!
Véleményünk szerint életszerűtlennek tűnik, hogy az esettel összefüggésben a rendőrség segítségét kérő telefonos bejelentő csupán azt állította, hogy egy afrikai - késsel a kezében - békésen álldogált a hipermarket eladóterében, és nem akart bántani senkit. Ugyanis, ha ez így történt volna, akkor nem vonult volna ki a bicskei rendőrök mellett a Készenléti Rendőrség egysége is. Márpedig ők is megjelentek a helyszínen. Ebből következően valószínűsíthető, hogy nem csupán „békés, senkit bántani nem akaró” késes nézelődőről szólt a segélyhívóra érkezett bejelentés.
Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Meglátásunk szerint a bejelentés hangfelvétele egyértelmű bizonyítékként szolgálhat arra, ki hazudik az ügyben. Amennyiben a bejelentésben elhangzott az, hogy késes külföldi „senkit nem akart bántani, csupán késsel a kezében békésen sétálgatott" az eladótérben, bocsánatot kérünk, és leköpjük magunkat.
Amennyiben a hangfelvételt a rendőrség nem hozza nyilvánosságra, a nyomozóhatóságtól várjuk el ugyanezt. Így fair. |