Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Román cigány fosztott ki egy 73 éves asszonyt Békéscsabán
Privatkopo.hu 2021. 01. 30. 9:30:00

Egy 73 éves nőtől vett el pénzt egy férfi Békéscsabán. Paplanokat vitt be a lakásába és közölte az idős asszonnyal, hogy ki kell fizetnie azokat. A rendőrök négy nap alatt azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható román állampolgárt.



Több tízezer forintot vitt el egy idős nőtől egy férfi 2021. január 25-én, délelőtt, Békéscsabán, a József Attila lakótelepen.

A 73 éves asszony vásárlásból tartott hazafelé, amikor egy személygépkocsival közlekedő férfi mellé hajtott. Megkérdezte a nőt, hogy vihet-e a házukba szórólapot, majd követte és miután a nő kinyitotta a lépcsőházajtót, elkezdett paplanokat bepakolni a kocsijából a lépcsőházba. Az idős asszony elindult felfelé, az idegen utána ment, a vállánál fogva betolta a bejárati ajtón a lakásába és több csomagot letett nála. Közölte, hogy a paplanokat ki kell fizetni.

A megfélemlített nő elővette a megtakarított pénzét, mire a férfi annak egy részét kivette a kezéből. A többit is meg akarta szerezni, de miután a nő sikítani kezdett, elmenekült.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei négy nap alatt azonosították és 2021. január 29-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható román állampolgárt. Paplanokat, késkészleteket és pénzt foglaltak le tőle.

A 33 éves férfit a nyomozók kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és vizsgálják, hogy követhetett-e el további hasonló bűncselekményeket.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat