Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Megvert arab sakkozó: gyanúsítottként hallgatnak ki két rendőrt
MTI 2012. 06. 27. 14:48:00

Gyanúsítottként hallgat ki a jövő héten két rendőrt a Szaúd Mohamed al-Marzúkival június elején, Újszegeden bántalmazásával kapcsolatban az ügyészség; az egyesült arab emírségekbeli sakkvezető azt állítja, hogy június elején rendőrök verték meg a Tisza-parti városban - közölte Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.



Az ügyészek az eset helyszínén, a Szent-Györgyi utcában kikérdeznek egy férfit is, aki a térfigyelő kamerák felvétele alapján láthatta a történteket - tette hozzá.

Az ügyben bántalmazás hivatalos eljárásban bűntett gyanúja miatt indított nyomozást a szegedi nyomozóügyészség ismeretlen elkövető ellen.

A sportvezető a tizennyolc éves Szálim Abdur-Rahmánt kísérte el Szegedre, ahol a fiatalember Lékó Péterrel készült az augusztusi athéni junior sakkvilágbajnokságra.

Szaúd Mohamed al-Marzúki korábban közölte, nem kíván nyilatkozni az őt ért támadásról a magyar sajtónak; a kórház az állapotáról sem adhatott felvilágosítást.

Az arab ország The National című lapjának korábbi beszámolója szerint a férfinak a bántalmazás során öt bordája tört el, a mellkasán és a hátán több zúzódás keletkezett, és asztmás lévén a verés közben rövid időre a légzése is leállt.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság (CSMRFK) szóvivője az újságcikkre reagálva közölte, a hatályos jogszabályok alapján a folyamatban lévő eljárással kapcsolatban kizárólag az ügyészség adhat tájékoztatást.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat