Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Korruptország: bűnszervezetben vesztegettek az APEH munkatársai
HP 2011. 02. 02.

Már 26 gyanúsítottja van annak a nyomozásnak, mely az APEH Közép-Dunántúli Regionális Igazgatóság több munkatársát és néhány vállalkozót érint. A gyanú szerint az adóhivatali dolgozók bűnszervezetben követték el a bűncselekményeket, mikor egyes vállalkozókat pénzért kedvezőbb elbírálás alá vettek.



A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a napokban állítottak elő újabb hat hivatali dolgozót az igazgatóságról. A gyanúsításokat követően egy embert bűnügyi őrizetbe vettek, s két, korábban meggyanúsított hivatalnokkal együtt, kezdeményezték előzetes letartóztatását. A nyomozás 2010. június 16-án indult az ügyben, akkor hat adóhivatali dolgozót és két vállalkozót fogtak el a rendőrök. Az elfogásokkal egy időben házkutatásokat is tartottak. A gyanú szerint a regionális igazgatóság meggyanúsított munkatársai huzamosabb ideje jogtalan előnyért kedvezőbb helyzetbe hozták az ügyben érintett vállalkozókat az adóigazgatási eljárásokban. Két volt adóhivatalnok és egy vállalkozó azóta is előzetes letartóztatásban van. A január 25-én előállított és meggyanúsított személyek közül két embert szintén előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság, egy ember esetében házi őrizetet rendeltek el. Az ügynek, melyben a rendőrséggel párhuzamosan a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség is nyomozást folytat, jelenleg 26 gyanúsítottja van. A nyomozás bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények gyanújával folyik.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat