Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Az ablakon keresztül dobálták ki a drogot
Privátkopó 2022. 11. 04. 7:45:00

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 35 éves férfival és 21 éves élettársával szemben, akik 2019. és 2021. között kábítószert terjesztettek Budapesten. Elfogásukkor a lakásukban tárolt drogot úgy próbálták eltüntetni, hogy annak egy részét az ablakon keresztül kidobálták.



A vádirat szerint a vádlottak legkésőbb 2019. év végétől, egészen a 2021. novemberben történt elfogásukig különféle kábítószerekkel kereskedtek Budapest területén. A kereskedésre szánt kábítószereket a férfi szerezte be, élettársa pedig az értékesítésben vett részt. A vádlottak a drogot eleinte egy általuk bérelt diósdi, majd később egy Budapest XXII. kerületi ingatlanban tárolták, és jellemzően ott szolgálták ki az ügyfeleiket, de volt olyan is, hogy a férfi gépkocsival szállította ki a megrendelt kábítószert a vevőnek. Az ügyfelek egy részével a férfi élettársa tartotta a kapcsolatot, ennek során a nő felvette a megrendeléseket, majd a házhoz érkező vevőknek átadta a tiltott szereket.

A vádlottakat 2020 májusában egy közúti ellenőrzés során megállították a rendőrök Budapest XIII. kerületében. Az autót a férfi kábítószertől bódult állapotban vezette, és az intézkedés során a rendőrök a gépkocsi kesztyűtartójában, valamint a nő táskájában is találtak kábítószereket. A nyomozók ezt követően az élettársak diósdi lakóhelyén végzett kutatás során is foglaltak le marihuánát és amfetamint. Az akkor rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a nőt őrizetbe vették, majd néhány hónapra letartóztatásba került.

A vádlottak ezután sem hagytak fel a kábítószer-kereskedelemmel, a nyomozók 2021. november 11-én fogták el őket, amelynek során az általuk használt XXII. kerületi ingatlanból marihuánát, amfetamint, valamint extasy tablettákat, továbbá a kábítószer adagolásához, illetve terjesztéséhez szükséges eszközöket foglaltak le. A vádlottak a rendőri intézkedést észlelve, a kábítószerek egy részét megpróbálták eltüntetni úgy, hogy azokat az ablakon keresztül kidobálták. A rendőrök a kutatás során az ablakon kidobott kábítószereket is megtalálták és lefoglalták.

A vádirat szerint továbbá a nyomozók a diósdi ingatlanban olyan lőfegyvert találtak, amelynek tartására a férfi nem rendelkezett engedéllyel.

A Fővárosi Főügyészség az élettársakat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, míg a férfit lőfegyverrel visszaélés bűntettével, valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségével is vádolja.

A főügyészség a vádlottakkal szemben fegyházbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabására, valamint vagyonelkobzásra is indítványt tett a vádiratban, a férfi esetében pedig közúti járművezetéstől eltiltást is indítványoz.

A férfi jelenleg is letartóztatásban van.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat