Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Ötvenezerért csempészett be tiltott tárgyat a börtönőr
MTI 2014. 04. 30. 12:40:00

Ötvenezer forintért vállalta a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet egyik őre, hogy tiltott tárgyat csempész be az intézet területére, emiatt hivatali vesztegetéssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség.



A főügyészség közleménye szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat megbízhatósági vizsgálatot folytatott, és ennek keretében vasárnap felvették a kapcsolatot a főtörzsőrmesterrel. A megbeszélt találkozón a magát fel nem fedő tárgyalótiszt arra kérte a bv-alkalmazottat, hogy ötvenezer forintért juttasson be egy tiltott tárgyat egy fogvatartottnak. A főtörzsőrmester elfogadta az ajánlatot, át is vette a becsempészendő tárgyat és a pénzt.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai elfogták a tiszthelyettest, akit a főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatott ki. A gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az ügyészség szerdán állítja bíróság elé a gyanúsítottat, ügyében a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa fog dönteni.

További friss információk
400 millió forinttal csapolták meg a társaságot egy mezőgazdasági gépgyártó cég vezetői
Kész átverés: 2 milliót fizetett azért, hogy dolgozhasson
Azt ígérte megtisztítja a rontástól az ékszereket, de inkább zálogba adta azokat a cigányasszony
Megbukott a számlagyár: 63 vádlott, 1,7 milliárd forint vagyoni hátrány
Mesekönyvekkel csalt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat