Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
330 milliós költségvetési csalással gyanúsítják egy alapítványi iskola vezetőjét
delmagyar.hu 2015. 12. 07. 10:06:00

Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt javasol vádemelést a NAV egy Csongrád megyei székhelyű alapítványi iskola vezetője és egyik volt helyettese ellen - nem létező tanulók után igényeltek 330 millió forint normatív támogatást.



Egy Csongrád megyei alapítványi iskola vezetőjével és egyik volt helyettesével szemben javasolnak vádemelést a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói. A jelenleg más büntetőeljárás alatt is álló gyanúsítottak valótlan adatok alapján csaknem 330 millió forint normatív támogatást igényeltek. 

Információink szerint ez ugyanaz az alapítványi iskola, amelynek vezetőjét még 2013-ban vádolták meg 47 millió forintos hűtlen kezeléssel. A nő az alapítvány költségvetéséből saját ingatlanjait újíttatta fel, amiket aztán indokolatlanul adott bérbe az alapítványnak, amely nem használta azokat. 7 millió forintért vásárolt az alapítványnak ruhaneműket, de ezeket is ő használta. Többek között vásárolt egy 185 ezer forintos cipőt, luxusutakra fizetett be Balira és ötcsillagos német szállodákba. Az alapítványi iskola az ország 18 megyéjében 34 tagintézményt működtetett. A gyanú szerint az iskola vezetői a Köznevelési Információs Rendszerbe 2 ezer 550 bejelentett esti gimnáziumi tanuló után igényeltek támogatást.

A nyomozás során kiderült, hogy a valóságban a nyilvántartott diákok közül 1770-en vagy soha nem jártak az iskolába, vagy a bejelentésnél rövidebb ideig. Fény derült arra is, hogy 264 esetben nem létező személyeket is bejelentettek tanulóként. A nyomozás adatai szerint csaknem 330 millió forint támogatást igényeltek jogosulatlanul. A nyomozás kezdetén hirtelen megcsappant az iskola létszáma, és már csak 800 diák maradt a nyilvántartásban. A naplók és a könyvelés egy részét időközben ellopták, a fiktív tanulókkal megspékelt naplókat pedig pótolni próbálták. A pénzügyi nyomozók levélben megkeresték a rendszerben diákként nyilvántartottakat. Kiderült: olyanoknak is felhasználták az adatait, akik csak érdeklődőként jártak az iskolában. 

Az előzetes letartóztatásban levő vezető ellen a korábbi vád szerint jelenleg sikkasztás, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt a Szegedi Törvényszéken folyik büntetőeljárás. A NAV pénzügyi nyomozói most vele és helyettesével szemben üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt is vádemelést javasolnak a Csongrád Megyei Főügyészségnek. A költségvetési csalás tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

További friss információk
400 millió forinttal csapolták meg a társaságot egy mezőgazdasági gépgyártó cég vezetői
Kész átverés: 2 milliót fizetett azért, hogy dolgozhasson
Azt ígérte megtisztítja a rontástól az ékszereket, de inkább zálogba adta azokat a cigányasszony
Megbukott a számlagyár: 63 vádlott, 1,7 milliárd forint vagyoni hátrány
Mesekönyvekkel csalt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat