Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Bilincsben vitték el a villamoson verekedő férfit
police.hu 2017. 02. 22. 12:25:00

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy villamoson kezdeményezett verekedést néhány napja, Budapest XIII. kerületében.



A nyomozás eddigi adatai szerint egy - akkor még ismeretlen - férfi vasárnap, dél körül a XIII. kerületi, Dévai utcai megállónál szállt fel egy 14-es járatszámú villamosra, majd ott szóváltást követően rátámadt egy utasra. A sértettet több alkalommal is megütötte, amelynek eredményeként az utas nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

Az ügyben indított nyomozás eredményeként a rendőrök azonosították a támadás elkövetőjét, akit elfogtak, majd - súlyos testi sértés bűntette miatt - gyanúsítottként kihallgatták.

A 31 éves férfit őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat