Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Piásan vezetett, majd brutálisan összeverte „feljelentőjét” a rendőrtiszt - nem függesztették fel állásából
nol.hu 2010. 12. 10.

A BRFK XIII. kerületi kapitányságán szolgáló rendőr százados lehet az egyik gyanúsítottja annak a súlyos testi sértés gyanújával indított büntetőeljárásnak, amely egy október végi, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biri községben verekedés miatt indult.



Az eddigi információk szerint egy a helyi polgármesteri hivatalban éjjeli műszakban dolgozó biztonsági őr bejelentést tett a rendőrségen, hogy egy férfit ittasan látott beszállni a kocsijába. Azonban a „feljelentett” személy ezt valahogy megtudta, és egy társával felkereste a biztonsági őrt, és olyan súlyosan bántalmazták, hogy kórházba kellett szállítani.

Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője lapunknak elmondta: a rendőrség a kórházban kihallgatta a csonttöréseket szenvedett sértettet, aki név szerint be tudta azonosította a támadóit.

Miután a nyomozók tudomására jutott, hogy az egyik feltételezett elkövető a BRFK XIII. kerületi kapitányságán teljesít szolgálatot, az ügyet átadták a nyíregyházi nyomozó ügyészségnek. Szilágyi hozzátette: a súlyos testi sértés miatt indult nyomozásnak még nincsenek gyanúsítottjai, jelenleg a bizonyítékok beszerzése és a szemtanúk kihallgatása folyik.

Privát Kopó: Úgy tudni, az „erős” zsaru - aki a brutális cigánybűnözőkkel szemben vélhetően nem annyira kemény legény - szolgálati viszonyát nem függesztették fel. Elvégre rend van, na meg feddhetetlenség és zéró tolerancia…

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat