Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Vendégeket vert meg egy biztonsági őr
MTI 2016. 11. 16. 13:21:00

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy biztonsági őr ellen, aki indokolatlanul erőszakosan lépett fel a vendégekkel szemben egy szórakozóhelyen - közölte a vádhatóság.



A tájékoztatás szerint a 40 éves férfi Miskolc egyik szórakozóhelyén dolgozott biztonsági őrként, és idén háromszor bántalmazott vendégeket, volt, akit fejbe rúgott, volt, akit pofon vágott, és előfordult az is, hogy egy férfit ököllel kétszer megütött.

Az ügyészség három rendbeli nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen, és kezdeményezte eltiltását a személy- és vagyonőri foglalkozástól.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat