Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Tizenkét év fegyházbüntetésre ítélték a nevelt lányát megerőszakoló szabadkígyósi szörnyet
MTI 2013. 02. 21. 12:13:00

Tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtotta másodfokon a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a szabadkígyósi férfit, aki hét éven át rendszeresen megerőszakolta nevelt lányát. Az ítélet nem jogerős, mert a táblabíróság az elsőfokú ítélethez képest egy további vádpontban is bűnösnek mondta ki a férfit, így a vádlott és védője fellebbezése nyomán megnyílt a lehetőség a harmadfokú eljárás előtt.



A jelenleg 51 esztendős Varnyú János 1997-től házastársával nevelőszülőként viselte gondját két kislánynak és egy kisfiúnak, a testvérekkel előbb Békéscsabán, majd Szabadkígyóson éltek. A férfi 2001 végén bement a gyerekek szobájába, és a nagyobbik, akkor nyolcéves lányt megerőszakolta. Ezután hét éven át a hétvégéken és a tanítási szünetekben rendszeresen megerőszakolta a kislányt, akinek az ellenállását veréssel, fenyegetéssel törte meg. 2003-ban a lányok gyermekotthonba kerültek, de a házaspár havonta egy-két alkalommal hazavitte őket, és a vádlott ekkor is erőszakkal közösült a legidősebb testvérrel. A férfi a középső gyermekkel is megpróbált erőszakkal fajtalankodni, de a lány ellenállása miatt ez nem sikerült neki. A vádlott a bűncselekmények elkövetését az eljárás alatt következetesen tagadta, az utolsó szó jogán is sírva bizonygatta ártatlanságát a tárgyalóteremben másfél tucatnyi rokona és ismerőse előtt. A sértetteket megvizsgáló szakértők véleménye szerint azonban a lányok - szellemi képességeik miatt - nem lettek volna képesek egy ilyen összetett történet kitalálására és következetes előadására. A táblabíróság folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért tizenkét év fegyházbüntetésre, valamint a hivatásos nevelőszülői foglalkozástól végleges hatályú eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős, mert a táblabíróság az elsőfokú ítélethez képest egy további vádpontban is bűnösnek mondta ki a férfit, így a vádlott és védője fellebbezése nyomán megnyílt a lehetőség a harmadfokú eljárás előtt.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat