Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Továbbra is nagy a rend: halálra verték ismerősüket
Privatkopo.hu 2020. 06. 21. 7:10:00

A Komárom-Esztergom megyei nyomozók néhány órán belül elfogták azt a két férfit, akik úgy megverték ismerősüket, hogy az belehalt sérüléseibe.



Halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság egy 39 és egy 43 éves férfi ellen.

A gyanú szerint Sz. Gábor és D. Viktor 2020. június 20-át megelőzően, otthonában bántalmazta egy ismerősét, aki később belehalt sérüléseibe. A rendőrségre június 20-án, reggel érkezett a bejelentés a halálesetről, a kiérkező igazságügyi orvosszakértő pedig megállapította, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói még aznap elfogták az elkövetőket, akiket gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vettek. A rendőrség kezdeményezte a két gyanúsított letartóztatásának indítványozását.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat