Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Tombol a „rend” Budapest utcáin is: gyomorszájon vágott egy mozgássérültet a piros lámpánál
hvg.hu 2014. 07. 30. 10:05:00

Elképesztő történet a pesti utcákról: a mozgássérült egy piros lámpánál kocsijával véletlenül beleszállt egy másik autóba. A vétlen sofőr előbb rengeteg pénzt követelt, aztán többeket megvert. Az önbíráskodó ellen vádat emelt a Fővárosi Főügyészség.



Önbíráskodás kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy férfival szemben, aki a vád szerint idén februárban egy közlekedési konfliktusban gyomorszájon ütött egy mozgássérült férfit, majd ököllel bántalmazta a férfi védelmére kelt másik két személyt is.
 
Február 20-án késő este a vádlott az Erzsébet körúton piros lámpát kapott egy kereszteződésben. Amikor megállt, a mögötte haladó sértett beleütközött a vádlott gépkocsijába.

Mindkét sofőr kiszállt az autóból, és a születésétől fogva mankóval járó férfi azonnal elismerte a felelősségét. A vádlott ekkor azt követelte tőle, hogy rögvest a helyszínen fizessen neki 150 ezer forint kártérítést. A másik férfi vitatta a kár nagyságát, és visszautasította a követelést. Ekkora a vádlott nagy erővel gyomorszájon ütötte őt, a mozgássérült férfi a sínekre esett.

A járókelők közül ketten azonnal a sértett segítségére siettek. Őket a vádlott többször ököllel megütötte. A dühödt férfit végül együttes erővel sikerült a földre kényszeríteniük a rendőrség érkezéséig.
 
A Fővárosi Főügyészség bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette és önbíráskodás kísérlete miatt emelt vádat. Kiderült, a vádlott 2012 márciusában gáz- és riasztópisztollyal lövöldözött egy budapesti szórakozóhelyen.
 
A vádlott jelenleg házi őrizetben van, a főügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat