Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Késsel rabolt a 16 éves „sokra hivatott” - másfél órán belül elfogták
police.hu 2016. 10. 20. 13:51:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitánysága felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett miatt folytat nyomozást a fiatalkorú Sz. B. budapesti lakos ellen.



A gyanú szerint a 16 éves fiú 2016. október 20-án, 0 óra 30 perc körül bement egy Budapest XV., Páskomliget utcai szoláriumba, az ott dolgozó alkalmazottat késsel megfenyegette és a bevétel átadására szólította fel. Az alkalmazott a fenyegetés hatására ennek eleget tett, a gyanúsított ezt követően elmenekült a helyszínről.

A rablás során személyi sérülés nem történt.

A rendőrök az adatgyűjtés és a nyomozati cselekmények eredményeként az elkövetőt beazonosították és 1 óra 50 perckor lakcímén elfogták. A fiatalkorút a rendőrök elfogását követően előállították, gyanúsítottként hallgatták ki - és őrizetbe vétele mellett - kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását. 

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat