Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Meggyilkolta hűtlen feleségét, majd szüretelni ment
Bors 2012. 09. 06. 8:57:00

Brutálisan végzett feleségével egy nagyharsányi férfi. A nő holttestét Mohács közelében, egy vasúti töltés mellett találták meg kedd este. A férfi a gyilkosság után rögtön Villányba ment szüretelni.



B. Csaba évek óta Franciaországban dolgozott, alkalmi munkákból élt. Oda akarta magával vinni feleségét és kisgyerekét, de az asszony nemet mondott. Kedden délelőtt vesztek össze a nő mohácsi lakásánál. Egy darabig együtt sétáltak, majd a vasút mellett egy bokros területen végzett az asszonnyal. A rendőrség szerint megfojtotta, de a férfi a hozzátartozóinak mást mondott.

- Amikor Csaba hazajött, azt mondta: reggel elvágtam a feleségem nyakát. Nem sokat volt itt, mert este már a rendőrök is megjelentek. Próbált elbújni, de gyorsan megtalálták az egyetlen szekrényemben - mondta a gyilkos rokona, Balogh Istvánné.

Mint kiderült, a férfiban a gyilkosság után megszólalt a kötelességtudat, és egy ismert villányi pincészethez ment dolgozni napszámosként. Egész nap szőlőt szüretelt, mielőtt elfogták a rendőrök.

A családtagok szerint a negyvenéves B. Csaba már korábban is megfenyegette harmincéves párját, K. Herminát.

- Gyakran kiabálta itt a ház előtt annak a szegény nőnek: ha nem jössz velem Franciaországba, esküszöm, hogy megöllek! - mesélte egy másik rokon, aki szerint Csabát az is felbőszíthette, hogy kiderült: Hermina szerelembe esett egy másik férfival, aki miatt el is költözött Mohácsra.

A gyilkos kihallgatásakor beismerte tettét. Vallomásában is azt mondta, hogy féltékenységből ölte meg Herminát.

A rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat