Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Szívgyógyszerekkel oldotta meg a házassági vagyonmegosztást az 51 éves asszony
Privatkopo.hu 2019. 02. 22. 8:21:00

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett miatt folytatott egy szabadbattyáni nővel szemben, aki szívgyógyszerek túladagolásával idézte elő a férje halálát.



A nyomozás adatai szerint az 51 éves nő 2018 áprilisától - gyógyszerekkel - rendszeresen mérgezte férjét szabadbattyáni otthonukban. 2018. június 1-jén pedig a gyanúsított emberölési szándékkal nagy mennyiségű, vérnyomást, szívfrekvenciát és verőtérfogatot csökkentő tablettákat adott be a sértettnek, aki a gyógyszereket bevette, majd azt követő néhány órán belül keringés összeomlás és szívmegállás miatt meghalt.

Az eljárás során információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a nő több éve elégedetlen volt a házasságával, ami miatt a férjétől el akart válni és azt szerette volna, ha a férfi a lakóházukból elköltözik. Mivel sértett minden megoldást elutasított, a feleség hónapokig mérgezte, majd 2018 nyarán elhatározta, hogy gyógyszer-túladagolással megöli férjét.

2018. június 2-án a nyomozók a nőt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során beismerő vallomást tett.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság N. K.-t előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett elkövetésével gyanúsítja.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és 2019. február 19-én az iratokat átadta az ügyészségnek. 

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat