Ma: 2024.06.01.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Iskolából vitték el a rendőrök a diákokat zaklató tanárt
heol.hu. 2014. 10. 27. 7:44:00

Kedden 25-30 rendőr szállta meg a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolát, és elvezették P. Sándort. A gyanú szerint a tanár - aki egy közeli lőtér vezetője is, vélhetően ezért volt szükség a jelentős rendőri erőre - szexuálisan zaklatta a diákokat. Az egyik diák szerint senki sem gondolta a tanárról, hogy ilyesmire képes. 



Úgy tudni, P. Sándor ellen Karnis Pálné, az iskola szeptember óta megbízott igazgatója tett feljelentést, diákok panaszai alapján. A Gyöngyösi Rendőrkapitányság szexuális visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást. 

A szülők is csak a gyerekektől hallották, hogy rendőrök vitték el az egyik tanárukat, sokan azt sem tudták, hogy miért. 

Lapinformációk szerint most az igazgatót és a tanárokat is kihallgatják. Forrásunk szerint már az előző intézményvezető is tudhatott hasonló esetekről, ám azt nem közölte, hogy korábban is P. Sándorhoz köthető szexuális bűncselekmények gyanúja merült fel. 

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat