Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Súlyos testi sértéssel vádolják a brutális szekszárdi rendőröket
MTI 2011. 06. 09. 8:26:00

Súlyos testi sértés, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és hivatali visszaélés vádjával állt a Tolna Megyei Bíróság elé szerdán három szekszárdi rendőr, aki a vádhatóság szerint bántalmazott, illetve emberi méltóságában megsértett egy előállított tolnai férfit.



Az ügyészség Pirgi László rendőrjárőrt, Oláh Tibor és Inotai János fogdaőrt vádolja a bűncselekményekkel, amelyeket a vád szerint 2010 szeptemberében követtek el.

Az ügyész ismertetése szerint az elsőrendű vádlott, Pirgi László a Tolnai Bornapokról garázdaság miatt állította elő a sértettet a szekszárdi rendőrkapitányságra, ahol ő és a másodrendű vádlott, Oláh Tibor többször is megütötte a férfit a fején és deréktájékon. A sértett a bántalmazások következtében nyolc napon túl gyógyuló ágyéki csigolyatörést szenvedett.

Ezt követően Inotai János, ismeretlen társával, arra utasította az előállított férfit, hogy vetkőzzön alsóneműre, majd esőben kiállították az udvarra, miközben a két rendőr egy előtető alatt várakozott.

A vádirat a rendőrségi törvényre hivatkozva megállapította, hogy a vádlottak nem tartották tiszteletben az előállított emberi méltóságát, és visszaéltek hivatali helyzetükkel.

A sértettet, mivel előállítása közben kényszerintézkedést alkalmaztak, kórházi kezelése alatt meghallgatta a szekszárdi rendőrkapitányság egyik nyomozója, neki számolt be a férfi a bántalmazásáról. A történtek után három nappal Varga Péter szekszárdi rendőrkapitány tett feljelentést a Szekszárdi Nyomozó Ügyészségen.

A bíróság előtt mindhárom vádlott tagadta, hogy elkövette a bűncselekményeket. Pirgi László arról számolt be, hogy Tolnán a garázdaság miatt úgy bilincselte meg a sértettet, hogy előtte földre vitte és a hátára térdelt. Inotai János azt is tagadta, hogy jelenlétében bárki más bántalmazta volna az előállított férfit.

Az ügyész végrehajtandó szabadságvesztést kért a három rendőrre. A per csütörtökön tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat