Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Az utcán rántotta le a lány bugyiját a szatír - három évet kapott érte
beol.hu 2011. 03. 24.

Három évet kapott az a 27 éves biharugari férfi, aki  tavaly decemberben egy 19 éves lánnyal akart az utcán szexuális kapcsolatot létesíteni. 



Az orvosszakértői vélemény szerint az enyhén értelmi fogyatékos férfi kileste a busszal Békéscsabáról hazatérő lányt. A nyomába eredt csípőjénél elkapta, magához rántotta és fogdosni kezdte a mellét, fenekét, nemi szervét.

A lány tiltakozott, próbálta ellökni magától így mindketten a vízelvezető árokba estek. F. Gyula innen kisegítette, de később újra elgáncsolta, lenyomta a földre s testi erejét kihasználva térdig lehúzta a lány nadrágját, bugyiját. Ezt követően saját boxeralsóját is letolta s közösülni próbált a lánnyal, de ő a combjait összezárta, így nem sikerült.

A sértett azért, hogy szabaduljon megígérte támadójának, hogy lefekszik vele, így még telefonszámot is cseréltek egymással. Hazaérve viszont azonnal elmondta édesanyjának, hogy mi történt vele s ő maga értesítette a rendőrséget is.

A Békési Városi Bíróság erőszakos közösülés bűntett kísérlete miatt három év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a Vésztőn élő, de biharugrai 27 éves F. Gyulát.  A vádlottat három évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta és arról is döntött, hogy F. Gyula csak a börtönbüntetés háromnegyed részének letöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette. A vádlott és védője,  enyhítésért fellebbezett.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat