Ma: 2024.05.31. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Letartóztatták a salgótarjáni belváros rémét
Privatkopo.info 2022. 06. 21. 4:46:00

A Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványa nyomán a nyomozási bíró elrendelte annak a 24 éves férfinak a letartóztatását, aki Salgótarján belvárosában több garázdaságot és testi sértést is elkövetett az elmúlt időszakban.



A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2022. március első napjaiban, egy áruházlánc több salgótarjáni boltjából lopott. A kedvence a whisky és a bonbonok voltak, amiket a ruházatába rejtett, majd fizetés nélkül távozott a boltokból, összesen több mint 100 000 forint kárt okozva üzletszerű cselekményével. Március 7-én aztán egy másik áruházban is szerencsét próbált, ahonnan mintegy 25 000 forint értékben akart lopni, de a bolt biztonsági őre tetten érte és feltartóztatta, így a kár a termékek visszaszerzésével az áruház részére megtérült.

A férfi 2022. évi május hó 18-án, reggel, a város főtéren lévő buszmegállóban - minden előzmény nélkül - belekötött egy nőbe, az arcának nyomta az öklét és azzal fenyegette meg, hogy eltöri az állát. Ezután a cselekménye miatt őt számon kérő férfit tettleg bántalmazta, két alkalommal felé rúgott, a második rúgása a férfi bal combját eltalálta.

2022. június 3-án, késő este, a férfi egy nőt támadott meg Salgótarján belvárosában: hátulról összefogta a két kezét, majd a haját három alkalommal megrángatta, amitől a nő feje hátra rándult, 8 napon belüli sérülést okozó módon. A sértett a fájdalomtól felsikoltott, mire a gyanúsított elengedte őt és távozott a helyszínről.

Június 14-én este a gyanúsított a salgótarjáni távolsági autóbusz-pályaudvaron egy férfira rontott rá előzmény nélkül, odament hozzá, majd két kézzel, tenyérrel mellkason ütötte. Az eleső sértett könnyű sérüléseket szenvedett.

Az elkövető ezután tovább randalírozott, a városközponti áruház előtti utcaszakaszon a járókelőknek obszcén jeleket mutogatott, trágár szavakat ordított, majd átszaladt a Rákóczi úton a főtér területére, ahol egy kutyáját sétáltató járókelőt két kézzel, nagy erővel megtaszított, amitől az a járdára esett, megütve a csípőjét és a könyökét.

A gyanúsított még ekkor sem nyugodott meg, visszament az autóbusz pályaudvarra, ahol este 8 óra körül - szintén minden előzmény nélkül - ököllel, nagy erővel az arcán megütött egy nőt, aki az elsődleges orvosi adatok szerint ugyancsak nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A gyanúsítottat két lopás, három garázdaság és három könnyű testi sértés miatt hallgatták ki a nyomozók.

Az ügyészség a bűnismétlés megakadályozása érdekében indítványozta a férfi letartóztatását, amit a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelt.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat