Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Rendőrök ellen emeltek vádat, mert súlyosan bántalmaztak egy férfit
Privatkopo.info 2021. 11. 02. 11:48:00

Hivatalos eljárásban, csoportosan elkövetett bántalmazás és más bűncselekmények miatt vádat emeltek hét rendőr ellen. Három rendőr szolgálati viszonya megszűnt, ők majdnem négy hónapig voltak letartóztatásban - tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség.



2021. június 3-án, este, Budapesten a rendőrök garázdaság miatt intézkedtek egy férfi ellen, akit aztán ellenszegülő és támadó magatartása miatt előállítottak egy kerületi kapitányságra.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a férfit a rendőrök az intézkedés helyszínén, majd a kapitányságon is többször bántalmazták, emiatt többszörös bordatörést és a felsőtestén zúzódásos sérüléseket szenvedett. A légmell kialakulása a sértettnél életveszélyes állapotot idézett elő, amely orvosi segítségnyújtás nélkül nem lett volna elhárítható.

Az első bántalmazást a sértett akkor szenvedte el, amikor az intézkedés kezdetén az egyik rendőr felé lépett, aki előbb eltolta magától a férfit, majd megragadta a nyakát és több másodpercig, kisebb erővel szorította. A férfi ellenállást tanúsított, az autója kulcsát eldobta és egy széket rúgott az egyik rendőr felé, aki erre ököllel fejen ütötte őt.

A kapitányság befogadóhelyiségben a korábban a sértett nyakát megszorító rendőr megragadta a férfit a felső testén, lenyomta egy sámlira, miközben ököllel megütötte a hasát.

Később egy rendőr - a korábbi bántalmazó és egy másik kollégája támogatásával - gázspray-t fújt a zárt légterű előállító-helyiségbe, ahol a sértett egyedül volt.

Egy óra elteltével három rendőr bement a helyiségbe, és testszerte kitartóan rugdosta, valamint tenyérrel és ököllel ütötte a sértettet.

A bántalmazásban részt nem vevő, de azt észlelő rendőrök a történteket nem jelentették, nem léptek fel ellene, sőt egyikük a támogató jelenlétével segítette az elkövetést, így valamennyien bűncselekményt követtek el a nyomozó ügyészség szerint.

A fogdai bántalmazásban részt vevő három rendőr szolgálati viszonya megszűnt, majdnem négy hónapig voltak letartóztatásban.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat