Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Partnerek
Bíróság elé állítják a 12 és 13 éves rablókat
HP 2017. 04. 26. 15:35:00

Vádat emelt az ügyészség két fiatal fiú ellen, akik tavaly tavasszal és nyáron több gyereket is kiraboltak Budapesten. A két vádlott a bűncselekmények elkövetésekor 12 és 13 éves, a legfiatalabb áldozat pedig alig 10 éves volt.



A vádirat szerint a fiatalkorú elkövetők egyike - az akkor 13 éves fiú - 2016. március 27-én, a déli órákban egy III. kerületi utcán leszólította egy iskolatársát, egy 10 éves fiút azzal, hogy van-e pénze. Amikor a sértett azt válaszolta, hogy nincs pénze, a támadó többször oldalba rúgta a kisfiút, majd berángatta egy kapualjba, és ott tovább verte ököllel és tenyérrel. A sértett elesett, ekkor a vádlott több alkalommal még a földön is megrúgta őt, majd átkutatta a ruházatát és ki akarta venni a zsebéből annak 1000 forintját. A megtámadott kisfiú azonban ezt nem hagyta, ráfogott a zsebére és kiabálni kezdett, amire a járókelők felfigyeltek és a segítségére siettek, ezért a fiatalkorú támadó elmenekült.

Mintegy két hónappal később, 2016. május 19-én a két fiatalkorú vádlott együtt rabolt ki egy 12 éves fiút a főváros XI. kerületében. A 12 és 13 éves elkövetők egy áruház előtti buszmegállóban szólították le a sértettet, és már akkor megfenyegették, hogy megverik, ha nem adja oda az értékeit. Később mindhárman leszálltak a buszról, majd a sértett a fenyegetés és bántalmazás hatására átadta az elkövetőknek a mobiltelefonját és a BKV bérletét.

A fiatalabb elkövető ezután 2016. július 1-jén a IX. kerületben szintén egy kiskorú sértettet támadott meg, és ennek során elővett egy bicskát is, amivel - a telefonjának megszerzése érdekében - a közöttük emiatt kialakult dulakodás során a sértett egyik ujját megszúrta.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség mindezek alapján több rendbeli - egy esetben felfegyverkezve elkövetett - rablás bűntette miatt emelt vádat az ügyben, és a fiatalkorú elkövetők életkorára tekintettel javítóintézeti nevelés elrendelésére tett indítványt a vádiratban.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat