Ma: 2024.05.30. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Idős asszonyokat rabolt ki az 57 éves cigánynő - elkábította áldozatait
Privátkopó 2024. 01. 17. 9:49:00

Rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 57 éves helyi nővel szemben. A gyanúsított az elmúlt napokban - célzottan - idős embereket keresett fel, akikhez különféle ürüggyel behatolt, majd csalárd módon megszerezte az értékeiket.



Első alkalommal egy 85 éves nőhöz csengetett be a gyanúsított, aki önkormányzati dolgozónak adta ki magát. Gondosórát és gyógyszerkészítményt kínált eladásra, utóbbit a sértett ki is próbált. A szertől elalélt nőtől az elkövető közel egymillió forintot és arany nyakláncot tulajdonított el.

Egy másik esetben a gyanúsított azzal az ürüggyel csöngetett be egy idős nőhöz, hogy üzenetet hozott a testvérétől. Be is jutott az előszobáig, de onnan nem tudott tovább menni, mert a házigazda gyanút fogott, ezért telefonálni akart, mire a hívatlan látogató elmenekült.

A támadó a harmadik alkalommal aláírásgyűjtésre hivatkozva férkőzött be egy lakásába, majd bántalmazta az ott élő idős nőt, több mint egymillió forintot zsákmányolt.

Később az 57 éves nő az első esettel megegyező legendával jutott be másik két sértetthez, akik szintén fogyasztottak a felkínált szerből. Egyiküknél nem talált számára értékeset, a másik áldozatától néhány ezer forintot és a bankkártyáját tudta csak elvenni.

A bejelentéseket követően a rendőrök a beszerzett információk alapján azonosították, majd elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőt.

A Miskolci Rendőrkapitányság 2024. január 14-én őrizetbe vette a gyanúsítottat, kezdeményezték letartóztatását.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat