Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Elsikkasztotta a beteg pénzét a nővér, majd meg is akarta ölni a 74 éves asszonyt
index.hu 2014. 11. 20. 14:09:00

A Fővárosi Főügyészség aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot egy 51 éves nővel szemben, aki egy budapesti kórházban nővérként dolgozott. A vád szerint 2012 őszén rátámadt az egyik betegre egy budapesti kórház liftjében, miután nem tudott elszámolni a 74 éves nő rábízott pénzével - közölte a Fővárosi Főügyészség.



A vádlott a vádbéli időszakban egy budapesti kórház egyik osztályán dolgozott nővérként, ahol megbízás alapján egyúttal ellátta a fekvőbetegek értékeinek kezelésével kapcsolatos feladatokat is. Az ügy sértettje, egy 74 éves asszony 2012 szeptemberében került az osztályra. Felvételekor a nála lévő nagyobb összegű készpénzt a nővér átvette tőle azzal, hogy azt - a kórház belső szabályzata szerint - elhelyezi a kórház pénztárában. Ezt azonban nem tette meg, hanem magára költötte. Miután a beteg a kórházból való távozásakor nem kapta vissza a pénzt, a későbbiekben több alkalommal is felkereste a kórházban a vádlottat azért, hogy azt visszakérje tőle. Az egyik ilyen alkalommal, 2012. október elsején a reggeli órákban a beteg ismét megjelent a kórház osztályán, és a vádlottat kereste. Az osztály főnővére tudomást szerzett a jogos követelésről, ezért megkérte a szolgálatban lévő nővért, hogy kísérje el az asszonyt a kórház egy másik épületében található pénztárába. A vádirat szerint a nővér a pénzét folyamatosan követelő asszonyt szándékosan egy másik épületrész felé vezette, majd felhúzott egy orvosi gumikesztyűt, hogy az elkövetett bűncselekmény miatt ne lepleződjön le, és a liftbe beszállva megtámadta a 74 éves nőt. A nővér beszorította az asszonyt a lift sarkába, két kézzel megragadta a nyakát és fojtogatni kezdte. Az asszony védekezni próbált, dulakodtak, majd ekkor a nővér a zsebéből orvosi kötözőgézt vett elő, és, miközben közölte az asszonnyal, hogy „meg kell halnia”, a gézt megpróbálta a sértett nyakára hurkolni. A lift ajtaja kis idő elteltével azonban váratlanul kinyílt, és ekkor a lift mellett állók a segítségért kiabáló asszony segítségére keltek. A bűncselekmény - minősített emberölés bűntettének kísérlete - büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat