Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Nőket támadott meg egy férfi Budapesten - kettőt meg akart erőszakolni, kettőt „csak” kirabolt
Privátkopó 2023. 11. 10. 12:56:00

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett 31 éves férfival szemben, aki tavaly több nőt támadott meg Ferencvárosban. Az elkövető kettőt megpróbált megerőszakolni, két másik nőtől pedig késsel fenyegetve egy mobiltelefont rabolt.



A vádirat szerint a férfi 2022. július 31-én, hajnalban, a Budapest IX. kerület, Soroksári úton lévő egyik szórakozóhely közelében észrevette az egyedül tartózkodó nőt, akihez odalépett, majd azonnal rátámadt. A vádlott megragadta a sértett torkát, egy bokorhoz lökte, befogta a száját, és felszólította, hogy ne merjen sikítani, különben leszúrja. Ezután közölte a nővel, hogy szexuális aktust akar vele, majd erőszakosan fogdosta. A sértett kihasználva azt, hogy a vádlott egy kis időre az egyik kezével elengedte, kirántotta magát a férfi fogásából és elmenekült.

A vádlott 2022. szeptember 5-én, éjjel, a IX. kerület, Soroksári úton ismét felfigyelt egy egyedül hazafelé tartó nőre, akit követett. Egy fás, bokros területen a férfi rátámadt a sértettre, a földre teperte, majd fogdosni és erőszakoskodni kezdett vele. A támadó közölte, hogy szexuális aktust akar, és ha a nő hagyja magát, hamarabb végeznek. A sértett próbált ellenállni és közben hangosan kiabált, ezért a férfi őt többször, nagy erővel megütötte. A nő folyamatosan védekezett, végül sikerült kiszabadulnia a vádlott fogásából és az értékeit hátrahagyva elmenekült. A vádlott magával vitte a sértett táskáját, amelyben a mobiltelefon, bankkártyák és személyes okmányok voltak. A sértett zúzódásos jellegű sérüléseket szenvedett, azonban a támadás alkalmas volt súlyosabb sérülések okozására is, azok elmaradása csak a szerencsének volt köszönhető.

A vádlott mintegy másfél órával az előző támadás után, szintén a IX. kerületben két nőt rabolt ki. A férfi odament a padon ülő sértettekhez, megszólította őket, majd egy hirtelen mozdulattal felkapta az egyik nő padon lévő mobiltelefonját. Az elkövető elővett egy bicskát, amelynek pengéjét a sértettek felé tartotta, és megfenyegette őket, hogy ha bármit tesznek, megszúrja őket. A két nő félelmében nem mert ellenkezni, felálltak a padról és eltávolodtak a vádlottól, egy forgalmasabb helyre mentek, ahol egy büfében dolgozó férfi - látva a két nő ijedtségét - felajánlotta nekik a segítségét. A sértettek elmondták, mi történt és megmutatták a férfinak a közelben tartózkodó vádlottat, aki odament a támadóhoz, és visszaszerzett tőle egy telefont - ami azonban a korábbi, szexuális bűncselekmény sértettjének mobiltelefonja volt. A vádlott elfutott a helyszínről, a rendőrök azonban rövid időn belül elfogták.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a büntetett előéletű férfit, mint erőszakos többszörös visszaesőt, 2 rendbeli szexuális erőszak bűntettével, kifosztás bűntettével, súlyos testi sértés kísérletével, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével, valamint - egy további bolti lopás miatt - lopás vétségével is vádolja.

A kerületi ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta annak megállapításával, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat