Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Álmában támadta meg a nagymamát
police.hu 2014. 07. 18. 8:18:00

Egy 15 éves leány tett bejelentést a rendőrségen 2014. július 17-én, hajnalban, miszerint nagymamáját otthonukban bántalmazták. Az 59 éves asszony arra ébredt a sötét szobában, hogy késsel megszúrták. A néni és támadója között dulakodás alakult ki, majd az ismeretlen személy elmenekült a helyszínről.



A sértett az elsődleges orvosi vélemény alapján nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedett, a súlyosabb eredmény elmaradása a véletlenen múlott.

A kecskeméti rendőrök azonnal megkezdték az ismeretlen elkövető felkutatását és beazonosítását. Az adatgyűjtések és kihallgatások eredményeképpen a rendőrség látókörébe került egy 19 éves helybéli férfi, akit még aznap délelőtt a tartózkodási helyén elfogtak az egyenruhások.

I. Zsoltot életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, amelynek során a bántalmazást beismerte. Elmondta, hogy azért támadta meg a nagymamát, mert az asszony nem támogatja az unokájával való szerelmi kapcsolatát. A fiatalembert őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezik előzetes letartóztatásának elrendelését.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat