Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Megkéseltek két embert Gyulán, egyikük életét vesztette
Privatkopo.hu 2020. 05. 31. 8:25:00

Megkéseltek két embert Gyulán, vasárnap, hajnalban. A rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt.



A nyomozó hatóság tájékoztatása szerint a rendőrök előállítottak egy férfit, mert a gyanú szerint késsel megsebesített két embert. Az egyik sérült meghalt.

A rendőrségre vasárnap tett bejelentést egy gyulai nő arról, hogy a háza udvarán van egy sérült. A férfi, akinek az arcát vágták meg, a rendőröknek elmondta, hogy van még egy sérült, akit megszúrtak. Az ő holttestét a közelben, az utcán találták meg.

A rendőrök egy órán belül, a 44-es főút Gyulát elkerülő szakaszán elfogtak egy férfit, a gyanú szerint ő késelte meg az áldozatot és az arcán megvágott sérültet.

A nyomozók megkezdték az elszámoltatását.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat