Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Lekapcsolta a villanyórát, majd mindkét kezében késsel fenyegette megöléssel a ház lakóit egy feleslegesen született „c-típusú”
Privátkopó 2023. 10. 25. 8:11:00

2023. október 16-án, este egy fekete maszkot viselő férfi jelent meg Jászberény egy külterületi ingatlanjánál, majd lekapcsolta a lakóház villanyóráját, és az ajtót berúgva ment be a világítás nélkül maradt épületbe. Mindkét kezében késsel hadonászva az ágyon fekvő lakókhoz lépett, és a megölésükkel fenyegette őket.



Ezt követően a televíziót a földhöz vágta, majd a beltéri egységet és annak távirányítóját magához véve távozott.

A bejelentést követően a rendőrök szemlét tartottak, tanúkat hallgattak ki és adatot gyűjtöttek. A nyomozati cselekmények eredményeként látókörükbe került a bűncselekmény feltételezett elkövetője, akit azonban nem találtak a lakóhelyén, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Ennek alapján fogták el - október 21-én - a rendőrök a bűnözőt.

A 30 éves jászberényi férfit rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Az ügyészség előterjesztése alapján a nyomozási bíró 30 napra rendelte el a gyanúsított letartóztatását.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat