Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Betépve: vascsővel torolta meg korábbi sérelmeit
police.hu 2017. 10. 09. 6:03:00

A Budaörsi Rendőrkapitányságon indult eljárás testi sértés bűntett kísérlet, önbíráskodás bűntett, valamint rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Péter solymári lakos ellen. A bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.



A nyomozás adatai szerint a 24 éves férfi 2017. október 5-én, 12 óra körüli időben megjelent egy pilisszentiváni ingatlannál, ahol korábbi sérelmei miatt egy vascsővel bántalmazta a sértettet. Ezt követően a helyszínen több gépkocsit megrongált, majd elmenekült onnan. A rendőrök egy órán belül felkutatták és elfogták a férfit, akivel szemben előállítását követően, zavart viselkedése miatt kábítószer-gyorsteszt került alkalmazásra, amely pozitív eredményt mutatott.

Sz. Pétert kihallgatását követően a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2017. október 8-án elrendelt.

A gyanúsítottal szemben a további eljárást - szakértő bevonásával - a Budaörsi Rendőrkapitányság folytatja.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat