Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Privátkopó 2024. 03. 19. 9:34:00

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés gyanúsítottjával szemben fejezett be egy büntetőeljárást.



A rendőrségre 2023. március 30-án, 10 óra körül érkezett bejelentés, hogy Győrben, a Szent Imre úton lévő társasház egyik tízedik emeleti lakásának ablakából esett ki egy nő, aki a helyszínen életét vesztette.

Az ügyben a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított, amelynek során a nyomozók még aznap elfogták a feltételezett elkövetőt, azt a 32 éves férfit, aki korábban az elhunyt élettársa volt. A fiatalembert a rendőrök emberölés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az eljárás a továbbiakban az elkövető letartóztatása mellett folytatódott.

A nyomozók megállapították, hogy a tízedik emeleti lakásban - szóváltást követően - a gyanúsított az áldozatával dulakodott, amelynek következtében a nő kizuhant az ablakból.

A nyomozás során a rendőrök több szakértő véleményét szerezték be, és a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték.

Az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat