Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Emberölési kísérlet Csongrádon
Délmagyar 2011. 03. 23.
Túlélte a késszúrást az a 74 éves csongrádi férfi, akit saját, Nagymező utcai házának kapujában próbált leszúrni vasárnap délután egy 52 éves férfi. A támadót a rendőrök a helyszínen elfogták.



- Kettőt csöngetett valaki vasárnap nem sokkal délután 2 után. Azt hittem, hogy ismerős, ezért kinyitottam a kaput. Ott állt egy férfi, azt kiabálta, hogy elvágja a torkom, és már szúrt is felém. A kezemmel ellöktem az övét, de a nyakamat így is elérte. Csak kicsit szúrt meg, de azonnal ömleni kezdett a vérem - idézte fel a történteket Schultz Jenő.

Hiába menekült be a szomszédja udvarára, támadója oda is követte, és próbálta újra megszúrni.

- A szomszédok szedték le rólam. Csupa vér voltam, három ujjam is eltört, miután egyik rúgását a kezemmel védtem ki - mondta Jenő bácsi, aki támadójával korábban csak köszönőviszonyban volt.

A rendőrök percek alatt a helyszínre értek, és ártalmatlanná tették az ittas támadót. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a férfit őrizetbe vette, és emberölés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte előzetes letartóztatását. Az egyelőre nem derült ki, miért késelt a csongrádi férfi.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat