Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Elfogták az idős asszony gyilkosait
MTI 2014. 03. 23. 13:13:00

A rendőrség két ceglédi férfit gyanúsít azzal, hogy tavaly szeptemberben kirabolt egy idős nőt, a támadók bántalmazták is a sértettet, aki néhány nap múlva a kórházban belehalt sérüléseibe - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese vasárnapi sajtótájékoztatóján.



Horváth Lajos elmondta, hogy a 92 éves nőt nagykőrösi otthonában bántalmazták, értékeit elvitték, de a megszerzett vagyona „ezresekben mérhető”, a támadás viszont brutális volt.

Varga Béla, az életvédelmi alosztály munkatársa azt mondta, hogy a tavaly szeptember 11-én elkövetett bűncselekmény a nő halálával nyereségvágyból elkövetett emberöléssé minősült. A tettesek a bejárati ajtó leemelésével jutottak be a házba, a nőt többször is megütötték, majd egy székhez kötözték és ott hagyták vérző fejjel.

A tettesek kézre kerítésén 25 nyomozó dolgozott, akik az elmúlt hónapokban több bűnözői csoportot is felderítettek és további kilenc bűncselekményt oldottak meg, ebből három idős korúak sérelmére elkövetett rablás volt.

Varga Béla közlése szerint a két gyanúsítottat - DNS-minták alapján - a héten fogták el. A 21 és 27 éves ceglédi férfiakat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A rendőrség vizsgálja, hogy a két feltételezett elkövető összefüggésbe hozható-e más bűncselekményekkel.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat