Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Meggyilkoltak egy idős nőt Budapesten
MTI 2010. 11. 11.

Holtan találtak egy 71 éves nőt saját házában, a XX. kerületben, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) halált okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes(ek) ellen rendelt el nyomozást.



Szerdán délután ismerősei találtak rá az egyedül lakó asszony holttestére, aki - a rendőrségi helyszíni szemle adatai szerint - bűncselekmény áldozatává vált. Az elkövető vagy elkövetők a házba erőszakkal hatoltak be, és ott az áldozatot bántalmazták, majd értékek után kutattak. Az asszony a bántalmazásban elszenvedett sérüléseibe halt bele, halálának idejét és pontos okát igazságügyi orvos szakértői boncolás fogja megállapítani. A BRFK Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya megtette a szükséges intézkedéseket az elkövető(k) felkutatására.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat