Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Halálra verte hét hónapos kislányát - alkoholizált, nyugtatókat szedett az „anya”
HP 2017. 10. 31. 8:37:00

Minősített emberöléssel vádolta meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség azt a nőt, aki 2016 nyarán - egy Sopronhoz közeli településen - halálosan bántalmazta hét hónapos kislányát. Az „anyát” akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújthatja a bíróság.



A vádirati tényállás szerint az akkor 28 éves nő évek óta Svájcban élt, 2008-ban született első gyermekét a testvére nevelte. A nő itthoni egzisztenciája nem volt biztosított akkor sem, amikor második gyermek születését követően, 2016 májusában hazatért, ezért néhány héttel később egy alkalmi ismerőséhez költözött.

A nő gyakran fogyasztott alkoholt, valamint nyugtatókat és antidepresszánsokat szedett, utóbbiakat egyik ismerősétől szerezte be a számára. Az elkövetés napján, 2016. október 8. napján az antidepresszáns napi ajánlott adagjának nyolcszorosát vette be. Kora délután, mivel a hét hónapos kislány sírása idegesítette, a begyógyszerezett vádlott a gyerek fejét legalább háromszor megütötte, majd felkapta a csecsemőt és nagy erővel, hosszasan rázta, amitől a baba szinte azonnal meghalt. Az elkövető a kislány testét ezt követően a földre fektette és rendet rakott a szobában; órákkal később így talált rájuk a nő élettársa, aki segítséget hívott, de akkor a gyerek már nem élt. Halálának oka kiterjedt agyzúzódás volt.

Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő elkövetőt 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja, e bűncselekmény 10 évtől akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat