Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Harminc alkalommal szúrta meg várandós feleségét - a kismama és a magzat is belehalt a támadásba
Privatkopo.info 2021. 11. 30. 9:27:00

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a bíróság végzésének a helybenhagyását - azaz a letartóztatás fenntartását - indítványozta azzal a szegedi férfival szemben, akit az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével és magzatelhajtás bűntettével vádol.



A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség emelt vádat azzal a szegedi férfival szemben, akinél a cselekményt megelőzően olyan tévképzet alakult ki, hogy megfigyelik, a telefonját lehallgatják és e mögött a házastársát sejtette.

A férfi elhatározta, hogy a sértettől elválik és ennek érdekében megtette a szükséges lépéseket. A férfi 2020. november 6. napján, a reggeli ébredését követően a szegedi lakóházának a konyhájából magához vett egy nagyméretű konyhakést, majd azzal megtámadta a várandós feleségét, akit közel 30 alkalommal, testszerte, nagy erővel megszúrt. A sértett a szúrások következtében a helyszínen az életét vesztette, a férfi cselekménye következtében a magzat életét sem lehetett megmenteni.

A Szegedi Törvényszék a vádemelést követően az ügydöntő határozatának a kihirdetéséig a férfi letartóztatását fenntartotta, mivel az akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő cselekménnyel is vádolt kettős állampolgárságú férfi vonatkozásában továbbra is fennáll a szökés és az elrejtőzés veszélye.

A végzés ellen a férfi jelentett be fellebbezést.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a Szegedi Ítélőtáblához címzett másodfokú átiratában kifejtette, hogy a bíróság törvényes indokokkal tartotta fenn a férfi letartóztatását, ezért a végzés helybenhagyására tett indítványt.

A fellebbezésről a Szegedi Ítélőtábla dönt.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat