Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Kommandósok csaptak le zsarolókra Gyömrőn
MTI 2013. 05. 15. 7:42:00

A gyanú szerint a két férfi - apa és fia - úgy kötöttek üzleteket, hogy később a kialkudott árnál magasabb összeget követeltek a vevőktől, akiket olyan súlyosan megfenyegettek, hogy azok - félelmükben - elköltöztek a kisvárosból.



Zsarolással és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség egy 44 éves férfit és annak 21 éves fiát, akiket gyömrői otthonukban kedd hajnalban fogtak el a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével, mert információik szerint a gyanúsítottaknál lőfegyver és szúró-vágó eszközök lehettek - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: a nyomozás eddigi adatai szerint idősebb L. László az idén februárban Gyömrőn több galambot adott el egy későbbi sértettnek, oly módon, hogy a százezer forintos vételár kifizetésének határidejét augusztusra tették. Ennek ellenére az eladó hamarosan megjelent a vevőnél, a korábban kialkudottnál magasabb összeg azonnali kifizetését követelve. Mivel a sértettnek nem volt pénze, a férfi agresszív módon, fenyegetéssel adott nyomatékot követelésének.

A gyanúsított később is többször kereste a vevőt, aki félelmében elköltözött otthonról és bujkált. Időközben a férfi hasonló módon kötött üzletet egy másik emberrel is, akit szintén megfenyegetett. Ez a sértett is elköltözött félelmében Gyömrőről - idézte fel a szóvivő.

A gyanúsított 21 éves fia, ifjabb L. László május 6-án késő este Gyömrőn autózva meglátta egy másik kocsiban az egyik sértettet és annak barátait. Megállt mellettük, kiszállt, és bántalmazni, rángatni kezdte az autóban ülő fiatal férfit, akit a barátai menekítettek ki.

A két férfit a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat - közölte Beluzsárné Belicza Andrea.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat