Ma: 2024.06.01.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Megölte volt élettársa édesanyját
police.hu 2012. 12. 30. 12:59:00

Emberölés bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán egy 48 éves velencei férfivel szemben, aki 2012. december 30-ára virradó éjszaka egy késsel rátámadt volt élettársára, valamint annak édesanyjára. A támadás során az idős asszony életét vesztette, míg a fiatal nő könnyen sérült.



A Gárdonyi Rendőrkapitányság Ügyeletére 2012. december 29-én, 1 óra 20 perckor érkezett segélyhívás azzal kapcsolatban, hogy egy 36 éves velencei nőnél megjelent volt élettársa, majd a ház üveges ajtaját betörve, behatolt a házba - ahol édesanyjával és hét éves kislányával aludtak -, és rájuk támadt.

A járőrök perceken belül kiértek a helyszínre, ahol megtalálták mind az elkövetőt, mind a sérülteket, akikhez mentőt kértek. A fiatal nő 54 éves édesanyja a bántalmazás során olyan súlyosan sérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A 36 éves asszonyt is érték sérülések, őt a mentők kórházba szállították. Az orvosi vizsgálatokat követően kiderült, sérülései nyolc napon belül gyógyulóak. A hétéves kislány a bűncselekmény során nem sérült meg. Rokonoknál került elhelyezésre.

Mivel a 48 éves elkövető is könnyebb sérülést szenvedett, ezért a mentők rendőri kísérettel őt is kórházba szállították.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetése miatt indított vele szemben büntetőeljárást. A Fejér megyei nyomozók intézkednek bűnügyi őrizetbe vételéről, illetve kezdeményezni fogják előzetes letartóztatását.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat