Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Turistákat raboltak ki a Gellért-hegyen
HP 2017. 06. 07. 12:10:00
Vádat emelt az ügyészség egy fiatalokból álló társaság négy tagja ellen, akik lengyel és kínai turistákat, illetve két magyar férfit is kiraboltak Budapesten, a Gellért-hegyen.

A vádirat szerint a vádlottak - egy 16 éves fiatalkorú, egy 23 éves férfi, valamint nő bűntársaik, akik közül az egyik 20, a másik 18 éves - 2016. szeptember elején előzetesen megállapodtak abban, hogy pénzszerzés érdekében rablásokat követnek el. Helyszínül a Gellért-hegyet választották, tekintettel arra, hogy annak természeti adottságainál fogva, a sziklás, bokros részeken a járókelők kevésbé észlelhetik a támadásokat.

Az elkövetéshez a fiatalkorú egy gáz- és riasztópisztolyt, míg férfi társa egy zsebkést vett magához. Abban is megállapodtak, hogy a bűncselekményt a fiatalkorú és férfi társa hajtja végre, míg ezalatt a két nő szerepe a figyelés lesz.

A fenti módon a vádlottak a vád szerint 2016. szeptember 6. és szeptember 21. között - négyük közül változó részvétellel - két kínai, illetve egy lengyel turistát, és két magyar férfit is kiraboltak; a náluk lévő fegyverrel, valamint késsel fenyegetve tőlük telefont, fényképezőgépet, készpénzt tulajdonítottak el.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség az ügyben fegyveresen, felfegyverkezve, csoportosan és bűnszövetségben elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt emelt vádat, amely bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, míg a fiatalkorú elkövető esetében a szabadságvesztés tartama öt évig terjedhet.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat