Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Garázda nővel szemben emelt vádat a Tatabányai Járási Ügyészség
Privatkopo.info 2022. 01. 21. 12:13:00

A garázdaság vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a nővel szemben, akit a rendőrség a kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartása miatt állított elő a rendőrségre.



A vádirat szerint az ittas állapotban lévő nő 2021. július 1-jén, az oroszlányi munkásszálló udvarán lévő, lemez oldalú, kijelölt dohányzóban dohányzott, amelynek során dühében, több alkalommal megütötte a dohányzó lemez falát, amelyben kár nem keletkezett.

Ezt követően, 18 óra 40 perckor, az Oroszlányi Rendőrkapitányság járőrei bejelentés alapján a munkásszállóhoz mentek, ahol a nő fiával szemben intézkedésre volt szükség, a járőrök a férfit a szolgálati gépjármű hátsó ülésére ültették. A nő a rendőrségi gépjármű elé állt, miközben kiabálta, hogy a fiát nem viszik sehova, majd  egy alkalommal, ököllel a személygépkocsi motorháztetejét megütötte.

A járőrök közölték a nővel, hogy bűncselekmény miatt elfogják, felszólították, hogy kezeivel támaszkodjon a motorháztetőre. A nő ismét megütötte az öklével a gépjármű motorháztetejét. Az elkövető a gépjárműben nem okozott kárt.

A nő kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, illetve riadalmat keltsen.

Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a Tatabányai Járásbíróság a nővel szemben, tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat