Ma: 2024.06.01.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
A „rend” országa: szabadlábon védekezhet az elvetemült cigány nő
baon.hu 2010. 11. 25.

Három cigány férfi és egy nő ellen emeltek vádat Kecskeméten, akikről azt állítják az ügyészek, hogy a 44-es főútról vittek el és zártak be egy prostituáltat. A Bocskai utcában fogságban tartott nőt arra akarták rákényszeríteni, hogy nekik dolgozzon, és a keresetét is adja át. Az örömlány verésében és alázásában élenjáró cigány nő szabadlábon maradhatott.



Április 17-én álltak meg a vádlottak a kocsijukkal az útszéli örömlány mellett, majd betuszkolták az autóba és Kecskemétre vitték. Egy Bocskai utcai házban, a harmadik emeleti lakásban tartották több napig fogva. A telefonját elvették, időnként megverték, a banda női tagja megtépte a haját, és fakanállal is verte. Mindezt azért — állítja most a Kecskeméti Városi Ügyészség a vádiratban —, hogy meggyőzzék arról, jobban jár, ha nekik dolgozik örömlányként.
A prostituált egészen április 21-ig ellenállt. Akkor pedig a Bocskai utcai lakás erkélyéről kért segítséget egy járókelőtől, aki a rendőröket riasztotta, majd a megjelent járőr kiszabadította a prostituáltat.

A nyomozás során kiderült, egy másik nőt is veréssel bírtak rá arra a vádlottak, hogy „szexmunkásként” dolgozzon a számukra. Egyikük korábbi élettársa volt a nő, aki a folyamatossá vált verések hatására végül vállalta, hogy kiáll a 44-es útra. Futtatója a közelből figyelte, és az aktusok után azonnal elvette a keresetét. Azonban nem csak a főúton, hanem a Bocskai utcai lakásban is vendégeket kellett fogadnia. Ahol általában a banda női tagja vette el tőle a bevételt. Végül az elsőrendű vádlott segített neki abban, hogy megszökhessen, majd ezt követően a kecskeméti rendőrségen tett feljelentést.

A banda 26, és 29 éves férfi tagjai előzetes letartóztatásban, egy 34 esztendős férfi, valamint a csoporthoz tartozó 23 éves nő pedig szabadlábon várják a büntetőper kezdetét. Az ügyészség aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése, könnyű testi sértés, és zsarolás miatt állítja őket bíróság elé.

(Fotók: illusztráció)

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat