Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Elítélték a „megélhetési” gyilkosokat
haon.hu 2011. 02. 22.
Jogerősen 11 év fegyházzal, illetve 12 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a Debreceni Ítélőtábla hétfőn azt a két férfit, akik 2008 decemberében agyonütöttek egy balmazújvárosi özvegyasszonyt pénz reményében.



A 32 éves Cs. Imrét és a 18 éves K. Róbertet nyereségvágyból elkövetett emberölésben találta bűnösnek dr. Kardos Sándor tanácsa, amely utóbbi vádlott esetében két évvel súlyosbította az elsőfokon kiszabott büntetést. A vádlottaknak, akik sógorok, az eljárás 2,5 milliós bűnügyi költéségét is állniuk kell (fele-fele részben).
 
A fiatalabbik vádlott volt az értelmi szerző

A 85 éves asszony megtámadásának ötlete, s annak végrehajtása alapvetően a fiatalabbik vádlotthoz fűződik, de társa végig tudott e szándékról. A két férfi ismerte áldozatát, akihez pálinkavásárlás ürügyén jutottak be (a nő bort és pálinkát adott el). Egy óvatlan pillanatban, mikor a sértett hátat fordított, K. Róbert karóval többször tarkón vágta az asszonyt, aki összerogyott. A tettesek kutatásba kezdtek, de csak kétezer forintot találtak, amikor az özvegy magához tért. A vádlottak akkor elmenekültek. A nőre órákkal később, a lánya talált rá, de a mentők már csak a halálát tudták megállapítani.
A tetteseket rövid időn belül elfogták. A balmazújvárosi Cs. Imre részletes beismerő vallomást tett, míg Nagykerekibe való társa tagadta a bűncselekményt, bár rendre ellentmondásokba keveredett.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat