Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Csak a szokásos: összebalhézott két cigány család, és persze előkerült a kés
Privatkopo.hu 2020. 06. 17. 10:30:00

A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 21 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt.



A vádirat szerint a vádlott 2020 januárjában, késő délelőtt, egy borsodi kistelepülésen ismerőse házánál italozott. Amikor a házigazda unokanővére átment a centrifugát kölcsön kérni, unokaöccsének rögtön szóvá tette az italozást és kis erővel pofon ütötte.

A vádlott ezen felháborodott, és hangot adott nemtetszésének, de a nő őt is kis erővel pofon vágta, majd a centrifugát magával vitte és hazament.

A vádlott a történtek miatt megharagudott, és amikor az italozó társa átment az unokatestvéréhez, ő is vele tartott, de előzőleg magához vett egy harminc centiméter pengéjű kést. A háznál a nő élettársa engedte be őket, azonban a vádlott az előszobába érve rögtön felhánytorgatta sérelmeit, majd elővette a kést, és azzal fejen ütötte a férfit. A nő ekkor kitessékelte az udvarra, de a vádlott a kezében a késsel hadonászott, mire a nő élettársa a ház oldalához támasztott lapátot felvette és azzal kikergette a vádlottat az udvarról.

Az utcán a vádlott elkezdte rugdosni a kapuvasat, szitkozódott, és késsel a kezében újra neki támadt a férfinak, aki viszont kiütötte a lábát, és így mindketten a földre estek. Dulakodás közben a vádlott a késsel felületi karcolásokat okozott, többször megvágta a sértettet. Cselekményének az utcán tartózkodók vetettek véget, szétválasztották a két férfit.

A vádlott elfutott a helyszínről, de fél óra múlva már két testvérével érkezett vissza, és azt kiabálta a családnak, hogy menjenek ki hozzájuk, azonban ők bezárkóztak és értesítették a rendőrséget.

A sértett férfi a fején és a hátán nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, magánlaksértés és könnyű testi sértés vétség miatt nem terjesztett elő hatályos magánindítványt.

A vádlott által az utcán a sértettel szemben tanúsított erőszakos és kihívóan közösségellenes magatartás alkalmas volt arra, hogy az ott tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltsen.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben - aki jelen cselekményét korábban ugyanilyen bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el - börtönbüntetést és mellékbüntetésként közügyektől eltiltást indítványozott, valamint indítványt tett a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtására.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat