Ma: 2024.06.01.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Több mint száz bűncselekménnyel gyanúsítanak négy berhidai cigányt
MTI 2012. 12. 23. 9:33:00

Több mint száz bűncselekménnyel, közöttük nemi erőszakkal gyanúsít a rendőrség négy berhidai lakost - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.



Tájékoztatásuk szerint a nyomozók két év után vádemelési javaslattal fejezték be azt a nyomozást, amelyben a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő négy berhidai lakost és társaikat mintegy 50 sértett ellen elkövetett több mint száz bűncselekménnyel gyanúsítják.

Az elkövetők bűnlajstroma igen széles, életellenes bűncselekmény és kábítószerrel való visszaélés mellett még számos erőszakos cselekmény is a terhükre róható, így többek között zsarolással, nemi erőszakkal, lopással, betöréssel, prostitúcióra kényszerítéssel és csalással is gyanúsíthatók - közölte a rendőrség.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat