Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Öngyilkosságra készült, de inkább kirabolta a benzinkutat
MTI 2012. 09. 21. 12:20:00
Jogerősen kilencről hét és fél évre enyhítette a Pécsi Ítélőtábla pénteken annak a férfinak a fegyházbüntetését, aki két héten belül kétszer rabolta ki ugyanazt a pécsi benzinkutat 2010 szeptemberében.



Vidolovics Ferenc Balázs 2010. szeptember 8-án - vallomása szerint - eredetileg nem rablásra, hanem öngyilkosságra készült szerelmi bánatában. Gyógyszereket vett be, ám miután nyilvánvalóvá vált, hogy nem hal meg, egy hirtelen ötlettől vezérelve a Zsolnay úti töltőállomáshoz ment, hogy kirabolja.

A férfi a fejére símaszkot és kapucnit, kezére kesztyűt húzott, az épületben egy airsoft pisztollyal fenyegetőzve 30 ezer forintot zsákmányolt, majd gépkocsival elmenekült. A támadást szeptember 19-én megismételte, akkor 15 ezer forintot sikerült szereznie.

A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben első fokon eljáró Pécsi Törvényszék határozatát és a vádlottat kétrendbeli rablásban mondta ki bűnösnek. Tekintettel azonban arra, hogy az enyhítő körülményeket nagyobb súllyal értékelte, látott lehetőséget a büntetés enyhítésére.

A tanácsvezető bíró kiemelte, hogy a férfi büntetlen előéletű, beismerő vallomást tett, megbánta tettét, nem volt agresszív, és a bűncselekményt fegyverutánzattal követte el.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat