Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Összeverte élettársát, majd benyugtatózva lefeküdt aludni
Privatkopo.hu 2021. 09. 30. 8:38:00

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy ötvenes éveiben járó férfi ellen súlyos testi sértés és kapcsolati erőszak bűntette miatt.



A vádirat szerint a vádlott élettársával 2019 májusától Sajószentpéteren éltek. Gyakran voltak közöttük nézeteltérések amiatt, mert  a vádlottnak nem volt munkahelye, viszont rendszeresen alkoholizált, és ilyenkor bántalmazta élettársát.

2020 májusa  és 2021 májusa között, havonta egy-két alkalommal megverte élettársát, ököllel ütötte és rugdosta, valamennyi esetben kisebb sérüléseket okozott. Az egyik vita során, 2020 júniusában, este konyhakéssel támadt a nőre, amivel a nyakán és a hát nyaki részén szúrt, vágott sérülést okozott neki.

2021 májusában a vádlott ismét leittasodott, ekkor a sértett is fogyasztott kisebb mennyiségű alkoholt. Délután lakásuk konyhájában tartózkodtak, amikor a vádlott megint belekötött élettársába, egy kicsorbult tányérral megdobta, a nyakán vágott sebet ejtett rajta. A nő ekkor ki akart menni a helyiségből, a vádlott azonban elé állt, és ököllel arcon ütötte, mire a sértett a kezeit maga elé emelve próbált védekezni, ez viszont nem sikerült, mert a vádlott további négyszer, ököllel az arcán és a mellkasán tovább ütlegelte.

A vádlott ezután nyugtatót vett be és lefeküdt aludni. A sértett csak akkor mert lefeküdni, amikor már meggyőződött arról, hogy a vádlott elaludt.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, többszörös bordatörés, állkapocscsont-törés sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség a büntetlen előéletű - de más ügyben letartóztatásban lévő - vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat