Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Megerőszakolta, majd órákon át kínozta, végül kalapáccsal halálra verte a 22 éves kisgyermekes anyukát a cigány
privatkopo.hu 2015. 04. 15. 10:31:00

Egy 22 éves forráskúti nő eltűnését jelentették be a Szegedi Rendőrkapitányságon 2014. november 21-én, az esti órákban. A bejelentést követően a szegedi nyomozók átvizsgálták a nő gyermekkori ismerősének forráskúti ingatlanját. 2014. november 22-én, reggel megtalálták a mobiltelefonját és kerékpárját, majd az ingatlan melléképületében elrejtve felfedezték a holttestét is. Elszámoltatása során az ingatlanban lakó Bárkányi László ellentmondásokba keveredett, ezért a rendőrök előállították.



A további adatgyűjtés és a helyszíni szemle eredményeként az akkor 21 éves cigányt emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók.
A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, de tettére érdemi magyarázatot nem tudott adni.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a gyanúsítottat - kihallgatását követően - őrizetbe vette. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.
A nyomozás azt állapította meg, hogy a gyanúsított 2014. november 21-én, a reggeli órákban áthívta magához a sértettet. A kisgyermekes édesanyát megerőszakolta, bántalmazta és fojtogatta. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a cigány több órán át kínozta gyermekkori ismerősét, aki naivan hitt abban, hogy a visszaeső bűnöző akar és képes jó útra térni… A nő halálát kalapáccsal okozott sérülések okozták.

A Csongrád megyei nyomozók gyanúja szerint Bárkányi László a gyilkosságot megelőzően, 2014. május 23-án, Szegeden lefejelte akkori barátnőjét, akinek az orrcsontja tört el.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást 2015. április 14-én befejezte, az előzetes letartóztatásban lévő gyilkos ellen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, szexuális erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt javasol vádemelést a Csongrád Megyei Főügyészségnek.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat