Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Kapcsolat
Apa és fia nagy egyetértésben verték össze az anyát
HP 2017. 05. 02. 12:19:00

Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki hosszabb időn át terrorizálta volt feleségét és annak új párját egy kisalföldi faluban. Ráadásul a zaklatásba a férfi fia is bekapcsolódott, aki ezért ugyancsak bíróság előtt felelhet tettéért. A két vádlott rovásán testi sértések, önbíráskodás, magánlaksértés, rongálás, zaklatások és közúti veszélyeztetések szerepelnek



A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség tíz bűncselekmény miatt emelt vádat a Győrhöz közeli Csikvánd településen élő apával és fiával szemben, amelyeket a volt feleség és édesanya, valamint annak új párja ellen követtek el.

A vádirati tényállás szerint a szülők válása után a bíróság a házaspár vagyonközösségét is felosztotta úgy, hogy - jogerősen - jóváhagyta a felek egyezségét. Ennek ellenére a volt férj és fia igényt tartottak azokra a vagyontárgyakra is, amelyek az asszonyhoz kerültek.

Ennek érdekében 2016 nyarának egyik éjjelén a sértett fia bekopogott édesanyja új otthona ablakán, majd beugrott oda a nyíló ablakon keresztül. Ezzel egyidejűleg a volt férj a kerítésen át hatolt be az ingatlanba, ahol mindketten több ütéssel összeverték az asszonyt. A fiú azt is közölte anyjával, hogy megöli, ha a traktorait nem kaphatja meg. Az apa ezt követően a sértett új élettársa autójának esett neki, beverve egy vascsővel az udvaron álló jármű összes ablakát.

Két nappal később a vádlottak a nő mezőgazdasági telepén jelentek meg, ahol a sértett üzletfelei előtt kiabálni kezdtek a nővel, majd a fiú ismét ököllel kezdte verni édesanyja fejét, követelve, hogy a traktorokat írassa a nevére; a bántalmazást az egyik üzletfél fékezte meg.

Egy másik alkalommal az apa vette üldözőbe járművével az új élettárs gépkocsiját, amely a hajsza végén árokba csúszott. A helyszínre érkező sértett nőt a vádlott a karjánál fogva próbálta az autóból kirángatni, annak ellenére, hogy ő éppen a rendőrséggel volt telefonos kapcsolatban. Ezt a sértett férfivel utazó utas akadályozta meg.

Az apa mindemellett 2016 tavasza óta rendszeresen zaklatta volt feleségét, éjszakánként az otthonánál riogatta és különféle fenyegetéseket helyezett számára kilátásba.

Mindezek alapján az ügyészség a két vádlottal szemben testi sértések, önbíráskodás, magánlaksértés, rongálás, zaklatás és közúti veszélyeztetések miatt emelt vádat a most elkészült vádiratban.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat