Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Rendőrségi akciónak álcázták a rablást
Privátkopó 2023. 05. 30. 10:28:00

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt három férfi ellen jelentős értékre, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt. Két vádlott „rendőrség, házkutatás!” felkiáltással, baseball ütővel felfegyverkezve bement a lakásba, az ott tartózkodó férfit földre kényszerítették, majd bezárták a fürdőszobába, közel 7 millió forint készpénzt és értéktárgyakat vittek el. Egy elrabolt órát - elrejtés céljából - harmadik társuknak adtak át.



A vádirat szerint két férfi 2022. január második felében, este, fejükön csuklyát viselve, baseball ütővel felfegyverkezve, „rendőrség, házkutatás!” felkiáltással bementek egy miskolci lakásba. Az ott tartózkodó férfit földre kényszerítették, pénzt és a ház előtt parkoló gépjármű kulcsait követelték tőle. A sértett közölte, hogy a tulajdonosok nincsenek otthon, ő csak a kutyára vigyáz, ekkor az egyik támadó a fürdőszobába vitte, ráparancsolt, hogy ne merjen mozdulni, majd rázárta az ajtót.

A két férfi átkutatta a lakást, közel 7 millió forint összeget kitevő eurót, mobiltelefonokat, férfi karórákat, parfümöt vettek el. Amikor megpróbálták elhagyni a lakást, azzal szembesültek, hogy a beszorult bejárati ajtón keresztül nem tudnak távozni. Ekkor a fürdőszobába zárt sértettet utasították arra, hogy nyissa ki az ajtót, de az neki sem sikerült, így visszazárták a fürdőszobába, majd az ablakon kimászva elmenekültek az épületből.

A vádlottak az elvitt értékeket egymás között fele-fele részben elosztották. Egyikük egy - egyébként hamis márkás - karórát harmadik férfinak adta át azért, hogy rejtse el. A férfi tudta, hogy a karóra bűncselekmény elkövetéséből származik.

Az ügyészség a férfiakkal szemben - akik közül az egyik büntetett, míg a másik büntetlen előéletű - fegyházbüntetést, pénzbüntetést, valamint közügyektől eltiltást, illetőleg vagyonelkobzást indítványozott.

A karórát elrejtő büntetlen előéletű vádlottal szemben az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.  

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat